Egy nagyon érdekes és ismételtem valós eseményeken alapuló filmre esett a választásom. Elnézést,
ha valakinek már elcsépelt lehet a történet és a film, de a világban még mindig akadhatnak olyanok, akik nem látták még, vagy csak hallottak a filmről. Most őket szeretném meggyőzni, hogy üljenek le a kanapéra, és nézzék végig "Emily Rose" történetét.
Szerintem nagyon jó választás lett Jennifer Carpenter főszereplőnek, mert eléggé kitett magáért, és hihetőnek és megrázónak mutatta be a történetet, amit Paul Harris Boardman és Scott Derrickson forgatókönyv írók átszíneztek. A színésznőnek akár áttörés is lehetett volna a színészi karrierjében ez a szerep, de valamiért nem lett felkapott. Talán azért, mert ha az ember ránéz, egyből Emily Rose ugrik be neki, és nem Jennifer Carpenter a színésznő.
Leírás:
Az egyetemista Emily Rose egyik éjszaka, amikor egyedül van kollégiumi szobájában, hallucinálni kezd és elájul. Ahogy rosszullétei egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, Emily, hithű katolikus lévén az egyházhoz fordul segítségért. Az egyházi vizsgálat megállapítása szerint a lányt az ördög szállta meg, csak az ördögűzés segíthet. A szertartást a lány plébánosa, Richard Moore atya végzi. Amikor Emily a kegyetlen ördögűzés következtében meghal, az atyát bíróság elé állítják, és gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. A film megtörtént esetet dolgoz fel
Trailer:
Főbb szereplők:
Véleményem:
Amikor először olvastam a film címét, egyből megfogott. Arra gondoltam, hogy húú végre egy bekakiltatós horror, amiről majd lehet rettegni. Sajnos ilyen téren csalódnom kellett, de mégsem bántam meg, hogy végignéztem a filmet. A trailer nem árul el nagyon sokat a filmről, és szerintem nem is lett olyan megnyerő. A filmet dokumentum filmként próbálták megcsinálni, ami egy tárgyalásról szól, ahol a papot vádolják Emily Rose haláláért. Egyház vs. Tudósok. A két örök ellentét a szerencsétlen családot sem hagyja nyugodtan gyászolni, mert minden kis részletét felboncolják a tragédiának. Meghallgathatjuk az egyház védekezését és a tudomány támadását.Mondjuk a pap csak a történetet szeretné elmesélni, hogy mi történt szerencsétlen lánnyal, amire végül lesz is esélye. A tárgyalás közben nyomon követhetjük jelenetek formájában Emily Rose-t is. Az, hogy a hitetlenek próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, szerintem eléggé vicces. Bár a legtöbb ember úgy van vele, hogy inkább nem hiszek benne, és akkor félnem sem kell.
Nem tudom, hogy mennyi igazság volt abból, amit a filmben láthattunk, de annyi biztos, hogy a lány, akinek a történetét Emily Rose-nak átkeresztelve mutatták meg a világnak nagy kínokat élt át. De később erre is kitérek. Én mindenképp ajánlom a filmet. Ha inkább vagy bűnügyi film rajongó mint horror biztosan tetszeni fog.
Valós alapok a filmben:
Mint már említettem, az eset igaz történet alapján készült.
A szörnyű traumát átélt Anneliese Michel esetét még mái napig homály fedi.
Anneliese Michel 1952. szeptember 21-én született egy alacsony létszámú faluban, a bajorországi Leiblfing-ben. Katolikus családba, így aztán magától értetődő volt, hogy ő is ebben a neveltetésben részesül majd. A család már ekkoriban is (hatvanas, hetvenes évek) mélyen vallásos volt, a Bibliára majdhogynem úgy tekintettek, mint egy mindenkori kötelező olvasmányra. Noha az ilyen értelemben vett hithű vallási élet kezdett kimenni a divatból, a család büszkén felvállalta az egyfajta unikumnak számító életformát. Egy egyre inkább kihalófélben lévő minta megtestesítői voltak. A Németország déli részén fekvő Leiblfing egy szűk létszámú, nyugodt kis falu volt. A modernizáció ekkor még (és azóta sem) nem érte el a települést, a tudomány, és az akkori technika vívmányai, az újítások mind-mind sokkal később ragadtak meg a környéken, mint a nagyvárosokban. Mondhatni egy poros, unalmas, szürke kisváros volt, ahol sohasem történt semmi érdekfeszítő.
Ebbe a környezetbe született bele Anneliese Michel 1952 őszén. Gyermekévei nyugalomban teltek, különösen tetszett neki a vallási élet, gyakran elmélyedt a témában, és rengeteget járt templomba. Ahogyan aztán cseperedett, szép lassan kezdett rájönni a rá való dolgokra, egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy szülővárosa unalmas, élettelen és pici. Tinédzser évei alatt gyakran hangoztatta, hogy el szeretné hagyni Leiblfing-et. Egy „pocsolyához” hasonlította a helyet, ahol sohasem történik semmi érdekes, semmi látványos, vagy szokatlan. Később ez rögeszméjévé vált. Nem telt el hét, hogy ne beszélt volna terveiről a környezetében élőknek. Kalandra vágyott, pezsgő életre, de hozzá kell tenni, soha nem érdekelték a mértéktelen élvezetek, mint a drog, vagy a pénz. Csupán kíváncsi volt a világra. Az igazi világra, ami Leiblfing határain túl várt rá.
Ekkor persze még senki sem gyanakodott semmi természetfelettire. Különös tünetei 1967 őszén kezdődtek, körülbelül 16 éves korában. Rohamok kezdték el gyötörni. Először nem tűnt fel senkinek, még saját maga sem figyelt fel rá, mert ezek apróbb intenzitásúak voltak. Később egyre fokozódtak, s ezen rohamok alatt úgy érezte, mintha nem lenne ura a saját testének. Akkor még középiskolába járt, de hamarosan ott kellett azt hagynia. Az első orvosok által megvizsgált (epilepsziás) rohama 1969-ben történt. Nem sokkal később a Wurzburg-i pszichiátriai klinika neurológusa grand-mal epilepsziát állapított meg a lánynál. Rögtön beutalták az intézménybe, ahol hosszú időket töltött el eredménytelenül. Különös egyébként, hogy az elsődleges vizsgálat nem mutatott ki semmilyen elváltozást, a homloklebeny környékén, melynek megjelenése az epilepsziánál szinte törvényszerű. A gyógykezelés alatt egyre bizarrabb tünetek jelentkeztek Anneliese-nél. Hallucinációk kezdték gyötörni mikor imádkozott, démonok hangját hallotta, melyek azt ordibálták, hogy a teste a pokolban fog elégni. Gonosz cselekedetekre bíztatták, gyilkosságokra, öngyilkosságra, és paráznaságra. Később már nem csak hangokat hallott, hanem különféle testetlen démoni lényeket, és azok félelmetes arcait. Anneliese szentül meg volt győződve arról, hogy maga a Sátán kerítette hatalmába, s át akarja teste felett venni az irányítást.
Az orvosok ezeket a hallucinációkat a gyógyszerek mellékhatásainak tudták be. Ekkoriban még nem voltak tisztában sem az epilepszia pontos működésével, sem egyéb más idegrendszeri betegségek viselkedésével. Az igazság az volt, hogy az orvosok sem tudták igazán, hogyan is kezeljék az esetet. 1970 júniusában kipróbáltak rajta egy új módszert. Antiepletikus (anticonvulsant), azaz rohamoldó gyógyszert adagoltak be neki, de a próbálkozás nem hozott eredményt. A lány tovább hallucinált, ijesztő víziója pedig egyre csak erősödtek. A közvetlen környezetében élők egyre bizarrabb dolgokat tapasztaltak: Letépte ruháit, szenet evett, és a saját ürülékét nyalta a padlóról. Ugyanakkor Anneliese klinikabéli szobatársa egy boldog, közvetlen, és optimista szeméylnek írta le őt, mikor épp nem volt rohama. Ugyanebben a hónapban egy másik szintén pszichiátriai hatásfokú gyógyszerrel kezelték, ismét sikertelenül. 1973-tól kezdődően egyre mélyülő depresszióba esett, s az öngyilkossági kísérlet veszélye is nagymértékben fennállt nála. Szintén ugyanebben az évben Novemberben megkezdték Anneliese utolsó kezelését a Tegretol nevű szerrel, mely nem más, mint egy antiepletikus gyógyszer. Ezt Annaliese rendszeresen szedte, egészen a halála előtti hónapokig, értelmetlenül.
1973 végén a szülők, Anna és Josef belátták, a hagyományos gyógymódok nem váltak be. Utolsó reményüket az egyházban látták. Papokkal kezdtek tárgyalni lányuk ördögűzése ügyében. A megbízott Ernst Alt atya magától Josef Stangl-től wurzburgi püspöktől kért engedélyt ennek végrehajtására, azonban az elöljáró ezt megtagadta. Válaszlevelében azt tanácsolta Anneliese-nek, hogy éljen vallásosabb életet, és gyakrabban imádkozzon. Ezalatt viselkedése egyre aggasztóbb méreteket öltött. Köz-és önveszélyessé vált, öncsonkításokat kísérelt meg, ordítozott családtagjaival, káromkodott, néhányszor még saját szüleire is rátámadt. Rövid idő elteltével Stangl belátta, hogy a lány az ördög befolyása alatt van, és sürgős segítségre van szüksége. 1975 szeptemberében Ernst Alt, és Arnold Renz atyát bízta meg a feladattal, hogy űzzék ki Anneliese Michel testéből a Sátánt, melyet a Rituale Romanumban lefektetett alapok szerint kellet elvégezniük. A megszálló démonok közt volt állítólag maga Hitler, Júdás, Káin, és Néró. Ezen démonokat nem fontos, és nem is kell külön-külön kezelni, hiszen a hiedelem szerint mindőjükben benne lakozott a gonosz, tehát maga a Sátán.
Anneliese szobája rengeteg változáson esett át, az ördögűzni érkezett papok teljesen megdöbbentek. A falakon a lány saját körme által vésett hasadékok voltak, a helyiség tele volt szeméttel, ürülékkel, és vizelettel. Pókokat, bogarakat evett a padlóról, ezen kívül semmi mást. Később már nyelni sem bírt, ezért lassan fogyásnak indult. Az összes szent képet eltávolították a házból, mert azokat összetörte, vagy nem bírt a közelükbe menni. Anneliese a szenteltvizet sem bírta, kifejezetten agresszívvé vált mikor előkerült a rituálék során. Több mint ezerszer hajtottak végre rajta ördögűzést heti egy, vagy két alkalommal. Ezek az alkalmak mindig körülbelül három és fél órán át tartottak. Ha megkívánta a helyzet, akkor pedig ennél is többször hajtották végre. A rohamok eközben egyre csak erősödtek, néhányszor olyan erősek voltak, hogy három-négy erős embernek kellett lefognia, később leláncolnia Anneliese-t. Egyre intenzívebbé és sűrűbbé váltak ezek az esetek, csaknem teljesen ellehetetlenítve a család életét. 1976-ban, halálának évében megszüntette saját gyógyszeres kezelését arra hivatkozva, hogy az emberiség bűnei miatt kell elszenvednie azt, ami vele történik.
Egyszer még Szűz Mária is megjelent neki, aki állítása szerint választás elé állította: Vagy vezekel az emberek bűnei miatt, vagy különben rengeteg lélek fog pokolra szállni. Anneliese többször elmesélte anyjának, s végül amellett döntött, hogy tovább szenved. A Szűz Mária később újra megjelent neki azzal az üzenettel, hogy eljön megszabadítani őt a démonoktól, de már nem térhet vissza a földi létbe ezután. Az utolsó ördögűzést 1976 június 30-án tartották. Ekkorra Anneliese már tüdőgyulladásban szenvedett magas lázzal. Mindemellett rettentően soványnak mutatkozott és erőtlennek. Testén stigmák (stigma) jelentek meg pont úgy, mint a megfeszített Jézus Krisztuson, a keresztfán.
Állítólag az ördögűzés végén hangos ordítozással távoztak belőle a démonok, ezt mondván: Közeleg, már közeleg! (Szűz Mária) Angol fordításban jobban átjön: „She’s coming! She’s coming!” Utolsó, a rituálét végzőkhöz intézett szavai a következők voltak: „Kegyelmet kérek!” Majd anyjához fordult:”Anya, félek!” Hogy mi történt azon az éjszakán, nem lehet pontosan tudni, mindössze annyi információ áll rendelkezésünkre, hogy a rituálé után a lányt visszavitték aludni a szobájába, ahol harmatos álomba zuhant. Éppen úgy, ahogyan saját maga megjósolta. Anna a lánya halálát Július 1-én jelentette be. Alt atya ezzel egy időben értesítette a hatóságokat a történtekről. A nyomozás azonnal megkezdődött, és nem meglepő módon rögtön a szülőkre, és a két papra terelődött a gyanú, és a felelősség. Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával állították bíróság elé őket. A fő kérdés az volt, mi okozhatta Anneliese közvetlen halálát. Bizonyítékként fogadták el, hogy a lány nem evett, és nem ivott, ennek következtében pedig folyamatosan romlott állapota (igazi ok:kiszáradás). Amennyiben mesterségesen táplálták volna, minden bizonnyal nem következett volna be halála. A lány testvére szerint Anneliese saját döntéséből kifolyólag nem akart kórházba vonulni. Másfelől az ördögűzést végzők azt próbálták bizonygatni, hogy a lány megszállott volt. Ehhez különféle video, és hangfelvételeket nyújtottak be a bíróságra. Az ítélet végül a szülőket és az ördögűzőket csak gondatlanság és az orvosi segítség elmulasztása bűntettében marasztalta el. Büntetésük hat hónap felfüggesztett börtön lett. A bíróság szerint az eljárás csak súlyosbította a lány állapotát, de nem idézte azt elő.
A német Püspöki Konferencia közleményben nyilatkozott: Anneliese Michel nem votl megszállott. Az egyház teljesen elhatárolódott Erns Alt, és Arnold Renz tettétől. A szülők kérésére, illetve per újrafelvétel során 1978 exhumálták Anneliese holttestét, melyet a bomlás természetes folyamatában találtak. Az exhumálás oka nem egészen tiszta. A szülők arra hivatkoztak, hogy talán az épségben maradt holttest bebizonyítja lányuk megszállottságát, viszont a hivatalos indok sokkal egyszerűbben, és logikusabban hangzik: Anneliese sietve gyorsan lett eltemetve, egy olcsó koporsóban. 1978. február 25-én temették újra maradványait egy tölgyfakoporsóban. Hivatalos jelentések szerint a test, mint már említettük, a természetes bomlás folyamatában volt. Az ördögűzést végző papok nem éreztek elég bátorságot ahhoz, hogy megnézzék a holttestet. Később Arnold Renz azt nyilatkozta, hogy egyenesen megtiltották neki, hogy a maradványok közelébe menjen, így alkalma sem volt a halottasházba menni.
Anneliese Michel kétségtelenül megszállott volt. Bár valóban rengeteg hallucináció gyötri az epilepsziában szenvedő tudathasadásos betegeket, mégis feltűnően egyedi a lány esete. Démoni arcokat látott, ordítozásokat hallott, melyek konkrét cselekvésekre késztették. Gyakran képes volt pontosan idézni azokat, amiket hallott, csöppet sem tűnt úgy, hogy megbomlott volna kapcsolata a külvilággal, ahogyan ez egy ilyen betegségnél/betegség együttesnél lenni szokott. Anneliese tisztában volt azzal, hogy beteg, valami nincs rendben vele. Általában az elmebeteg sohasem tudja magáról, hogy elmebeteg, vagy pedig tagad. Egészen különleges továbbá az a tény, hogy Anneiese irtózott minden szent dologtól, így a szent képektől a ház falain, vagy a szenteltvíztől is. A kereszt egy idő után gyűlöletet keltett benne, rohamok törtek rá, s olyan elemi erővel bírt, hogy több erős embernek kellett lefognia. Néha meg is kellett láncolni, különben kárt tett volna a kiérkező papok testi épségében.
Érdekesség:
Pontozás a Port szerint: 8,3
Pontozás szerintem: 9
